Váci Petőfi Sándor Általános Iskola

Beiratkozás

Református hittan tájékoztató

Református hit- és erkölcstan
Biblia • Műveltség • Élmény
Kedves Szülők!
Szeretettel hívjuk és várjuk gyermekeiket a kötelezően választható református hit-és erkölcstan órákra!
Hadd álljon itt néhány érv amellett, hogy miért érdemes gyermekeiket református hittanra beíratniuk!
Az alapműveltség fontos része a Biblia ismerete.
Gyermeke a hittan órákon szentírási történeteket tanulhat.
A változó világban szükség van maradandó értékekre.
Isten Igéje örök és állandó a változások között is.
Mindenkinek van értékrendje, amit már kisgyermekkorban fontos kialakítani és formálni.
A hittan órák a keresztyén értékrend kialakulását segítik.
Egy jól felépített tanóra tele van élményekkel.
A hittan óra érdekes, élménygazdag és gyermekekre hangolt.

 

 

Hit Gyülekezet Hitoktatójának bemutatkozása

Radványi Andrea Hitoktató

A Hit Gyülekezete hitoktatójaként már 12 éve tanítom a Bibliát ebben az iskolában. Minden évben csodálatos látni, hogy a gyerekek számára is milyen sokat mondanak a biblia igazságai, a történetek tanulságai.
Szerencsés vagyok, hogy egy-egy diákot végigkísérhetek mind a nyolc osztályon át és láthatom milyen maradandó szellemi erkölcsi értékekkel indul neki a nagyvilágnak.
A Hit Gyülekezete hittan tananyaga alkalmas arra, hogy olyan alapvető bibliaismeretet adjon a gyerekek számára,hogy megszeressék Isten beszédét, később pedig szabad akaratból dönthessenek Isten követése mellett. Rendkívül szórakoztató, játékos módon tanítva, sok fejlesztő , kreatív feladattal és szeretett légkörben sajátíthatják el a tananyagot.
Más tantárgyakkal szemben nálam a jutalmazás a fő motiváló eszköz.
Nem csak azoknak a családoknak ajánlom a Hit Gyülekezete hittanra való jelentkezést, akik gyakorló hívők vagy a mi egyházunkhoz tartoznak, hanem mindenkinek aki szeretné, hogy gyermeke tisztában legyen társadalmunk alapját képező szellemi, erkölcsi normákkal.
Általános bibliaismeretet oktatunk, nem egyházi dogmákat.
A kisebb létszámú csoport lehetővé teszi, hogy a gyerekek személyre szabott feladatokat kapjanak, így mindig sikerélménnyel távozhatnak az órákról. A tankönyvünk írói is gyakorló pedagógusként fejlesztő feladatokkal is segítik a gyerekek képességeit.
Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a hozzám iratkozó gyerekek szülei bizalmat szavaznak nekem, hogy gyermekeiket igazságra, jóra, értékek megbecsülésére oktathatom és igyekszem a kis palántákból olyan virágokat nevelni, akik megállják a helyüket a világban és olyanokká cseperedjenek mint a víz mellé ültetett fák ami hamar megadja gyümölcsét, levele nem hervad el és még vén korban is gyümölcsöző marad.

Elektronikus napló

Belépés az E-Kétába és a Digitális Kollaborációs Térbe

E-KRÉTA

Deákvári Gyermekekért Alapítvány

Az iskola alapítványának kuratóriuma nevében szeretném megköszönni az Önök támogatását, mellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy az intézményben folyó munka minél magasabb színvonalú és a kor igényeinek megfelelő legyen.

Deákvári Gyermekekért Alapítvány

 Adószám: 18678321-1-13

Számlaszám: 10200919-32811847-00000000

Nemzetközi számlaszám (IBAN): HU08 1020 0919 3281 1847 0000 0000

Gyors linkek

vtk

"Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni." (Szent-Györgyi Albert)

Váci Tankerület Központ